ThetaHealing® Enneagram workshop

Évezredekkel ezelőtt – a pontos idejét már nem is tudni – a misztikus bölcsek elkezdtek kifejleszteni egy rendszert, mely sok egyéb dolog mellett magában foglalta a kozmikus törvényeket, a lélek fejlődésének áramlását és az ember isteni öntudathoz visszavezető útját. Ez lett a ma Enneagram néven ismert karakterrendszer.

Középpontjában egy összetett ábra áll, mely egy térkép önmagunk és a világ megismeréséhez. Mai formájában az Enneagram már egy – a pszichológia több területe és a pszichiátria bizonyos művelői által is használt – személyiség-tipológia, aminek az eltelt évezredek sem homályosították el hatékonyságát és erejét, sőt, manapság kezdi el az emberiség újra felfedezni a benne rejlő mélységet. Ennek a mélységnek és összetettségnek a feltérképezéséhez természetesen nem elég egy-két nap, az csupán egy ízelítő, mely megadja az irányt arra vonatkozóan, hogy a továbbiakban az életünkkel, az önmegismerésünkkel és az önfejlesztésünkkel kapcsolatos kutatásainkat milyen irányba érdemes kormányozni.

Annak, hogy a Thétás haladásunkat megfűszerezzük ezzel az ősi eredetű tudással, az a következménye, hogy aki elakadt az önmunkában, az igazi gyakorlati kapaszkodókat kap hozzá. Aki pedig még ennek az útnak csak az elején jár, egy óriási lendületet kap, megkíméli magát a fölösleges köröktől, és azonnal rátalál arra az ösvényre, mely kimozdítja az addigi állapotaiból, és nem csak elméleti fejtegetésekkel szolgál számára.

Egy biztos, mindenki, aki eddig megadta az esélyt ennek a munkának, rendkívül mély és feltáró jellegű ásásokról, és ezek következtében az életében beállt szembetűnő előrelépésekről számolt be.
Mindezt, és még sokkal többet is tehet érted ez a szeminárium a korlátaid lebontása terén. De hogy mindezt személyesen meg is tapasztald, el kell jönnöd és át kell élned a Théta Önfejlesztő Akadémián.

Helyszín: 1027 Budapest, Margit körút 58. I. emelet 4.
Időpont: 2019. június 01. 09:00-17:00-ig.
Befektetés Önmagadba: 25.000 Ft.

Részvételi szándékod jelezd e-mailben a csilla@ateutad.hu e-mail címen, vagy töltsd ki a lenti űrlapot!

Details

Starts On

június 1, 2019 - 9:00 de.

Ends On

5:00 du.

Event Categories

Szeminárium

Venue

Theta Önfejlesztő Akadémia

Margit krt. 58. 1. emelet. 4. 18-as kapucsengő
Budapest
Hungary
1027
Show map

Powered by Yendif Technologies