Lottózok vagy teremtek? Esetleg lottóval teremtek?

Teremtek vagy odabízok? És ha odabízok, kire bízom a szerencsémet? És vajon mennyire az anyagi a lényeg? Mire kellene az a pénz, amit megszerzünk? Tudjuk-e ezt? Vannak-e kész terveink, jól körülhatárolt céljaink és megújítási szándékaink a környezetet és magunkat illetően? Íme, a thetahealing jól megszokott kérdései, amikre talán nem is kell válaszolnunk, vagy talán még nincsenek is válaszaink, de elég, ha csak feltesszük magunknak ezeket, és a mindennapjainkban felfedezzük azokat a válaszokat, melyeket a tudatalattink produkál.

Tegyük fel, hogy egy csapásra a miénk lesz az a nyeremény, amire titokban vágyakozunk. Mit teszünk? El tudod képzelni, hogy úgy érzed, megérkeztél? Hogy ezentúl nem lesznek harcaid, nem lesznek kielégítetlen kívánságaid és el nem ért céljaid? Nézz magadba! Más ember lennél, ha mindez a tiéd lenne, vagy a történet maradna és csak a díszlet változna? Lehetnénk-e igazán elégedettek lelkileg, ha megszereznénk, de képtelenek lennénk megfogalmazni, hogy hogyan lehetnénk vele hozzájárulás a világ fejlődéséhez?

Egyáltalán, vajon valóban mernénk-e nyerni? Igazán, fesztelenül, fenntartások nélkül? Engednénk-e, elfogadnánk-e azt az pénzt, amit elképzelni sem lehet? És vajon lehet-e bármikor is valóság a számunkra az, amit el sem tudunk képzelni? Esetleg lehet, hogy ismerjük annyira magunkat, hogy tudjuk, ha az ölünkbe hullana az álomnyeremény, talán nem is úgy használnánk fel, amit képesek lennénk felvállalni a világ előtt, és ez a félelem visszatart attól, hogy megkapjuk?

Ez a téma ismét mély önvizsgálatra szólít bennünket, vagy egy kis théta munkára, mert rádöbbent arra, hogy egy látszólag felületes téma is képes arra, hogy lebontsa a kellemes szellemi tétlenségbe ringató, egó-szőtte szivárványos fátylakat az amúgy is öntudatlanság-működtette színszűrőkkel ellátott szemünk elől, és milyen rövid pillanatok alatt képes berántani bennünket a mindennapjaink mozija mögötti valóságba, a valóságos filmbe, ami nem körülöttünk pörög, hanem a lényünkben. És onnan már nincs visszaút, kénytelenek vagyunk belebámulni a forgatókönyvíró személyiségébe, és megérteni, hogy bár minden tettünk vagy gondolatunk nem kerül nyilvánosságra, esetleg megítéltetésre a földi törvények által, de a lelkiismeretünkben minden gondolatunk, hitünk, szavunk és tettünk nyomot hagy, ami a további életünkben, és – hitünk szerint – azután is befolyásol minket.

Nyerni akarunk? Másra bízni? Esetleg hajszolni és minden ellentétes irányba mutató jel ellenére eltökélten szaladni abba a jövőbe, ahol majd be kell vallanunk magunknak, hogy leéltük ugyan az életünket, de nem éltük? És mi volna, ha csak megtalálnánk az önmagunknak legmegfelelőbb tevékenységet… vagy önmagunkat a tevékenységben?