Skip to content

Tegyük meg együtt
a következő lépést

Szilveszteri „Önbizalom kívül-belül” tábor

Tábor időpont

A programnaptár szerint

Részvételi díj

39 000 Ft

Helyszín

Szervezés alatt

Mi vár rád ezen a három napos táboron? Felismered a változás szükségességét, amit sokan hajlamosak vagyunk addig húzni-halasztani, amíg már nem kerülhetjük el.

A 2020-es év a változást követeli tőlünk. Aki az elmúlt években nem volt hajlandó a változásra, az most sorscsapásként élheti meg a küszöbön álló átalakulást. Ilyen lehet például, hogy nem dolgoztál az évek óta tartó megaláztatáson és kiégésen, ami a munkahelyi körülményeidre jellemző, nem tetted meg – vagy hiába – a szükséges lépéseket – vagy nem érzed, hogy elég hatékonyak lettek volna – annak érdekében, hogy a neked megfelelő irányba változtasd a párkapcsolatodat, még ha tisztában is voltál azzal, hogy nem jó irányba vezet. Tedd a szívedre a kezed: hányszor hunytál szemet afölött, amiért szólni vagy tenni kellett volna, mert nem voltál elég bátor hozzá.

30-án, az első napon a lezárás lesz a téma. Lezárunk minden balszerencsét, minden szerencsétlenkedést, bizonytalanságot, mindent, ami már elavult, illetve elengedjük a félelmeket, kételyeinket, ellenállásainkat, amik akadályozzák azt, hogy a jövő évünkben megállíthatatlanok, bátrak, boldogok és lenyűgözőek legyünk. Ezt mind hogyan csináljuk? A Théta és az Access eszközeivel – amelyek jelenleg a leghatékonyabb és leggyorsabb technikák a világon -, és a csoport erejével. Ez mennyire hatékony? Azonnal érezni fogod a pozitív hatást. Mennyire tartós? A legtartósabb, amit valaha tapasztalni fogsz, hiszen újraépítjük az agyunkban az idegi kapcsolatok hálózatát. Ennek érintjük a tudományos hátterét is, és működőképességét az elvonuláson a gyakorlatban is meg fogod tapasztalni.

31-én felépítjük az önbizalmat, ezáltal sikeresebbek, bátrabbak, boldogabbak, erősebbek és megállíthatatlanok leszünk. Ezen a napon önbizalom fejlesztő gyakorlatokat fogunk csinálni. Megérted, hogy mi az önbizalom és megtanulunk cselekedni. Este pedig, egy fantasztikus éjfél előtti meditációban átitatjuk a 2021-es évet a boldogsággal, a csodálatosságunkkal és a lenyűgözőségünkkel, és megismered azt a hihetetlen energiaforrást, amit a meditáció által magadba fogadhatsz és a 2021-es évedet feltöltheted vele, hogy egy örömteli, igaz szerelmet élhess, hogy sikeresebb legyél a szakmádba és könnyebben megvalósíts önmagad. Figyelmeztetünk: az önbizalom függést okoz. Ha belekóstoltál, még többet akarsz. És még többet…

1-én a meglepetés napja következik. Vajon kitalálod-e, hogy mi vár rád 2021 január 1-én ezekből a kulcsszavakból??

  • Bizalom próba
  • Te jössz
  • Barátság
  • Akcióban

Jelentkezz már most, ha úgy érzed, ott a helyed. A férőhelyek lefoglalása a befizetések sorrendjében történik, ezért ne habozz!

Részletek

A tábor ideje: 2020. december 30. – 2021. január 01.
A helyszínnel kapcsolatos részletekkel később jelentkezünk.

A részvételi díj most rendkívül kedvezményesen 39.000 Ft, amihez még hozzájön az étkezés és a szállás költsége. Az eddigi táborozási tapasztalatainkból kiindulva az ottlétünk alatti közös étkezések kb. 5.000-8.000 Ft-ból megoldhatók.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogy hogyan segíthet Neked a ThetaHealing a problémáid hatékony és azonnali megoldásában, illetve ha szeretnél folyamatosan értesülni minden közelgő eseményünkről, akkor jelentkezz a Virágzó jövő zárt facebook csoportba az alábbi címen: https://www.facebook.com/groups/525812658350650

Ha kérdésed van, keress bizalommal!
Tel: 30/ 694-79-41
E-mail cím: csilla@ateutad.hu

Szeretettel várlak!
Balogh Csill

Foglalj időpontot:

Foglalj időpontot:

Esemény helyszíne

Theta Önfejlesztő Akadémia
Margit krt. 58. 1. emelet. 4.
18-as kapucsengő
Budapest
Magyarország
1027